Nem betegeket látunk, hanem embereket a történetükkel

A szociális gondozók és ápolók sokszor halmozottan hátrányos betegekkel is dolgoznak, akik nem tudják elmondani, szavakkal kifejezni a problémáikat, kéréseiket. Ilyenkor az empátia és a türelem mellett nagy szükség van a helyzetfelismerő képességre és megfelelő tudásra a döntésekhez. A napi feladatok a fizikai erőnlétet, sőt, gyakran a kreativitást is megkívánják. A gyakorló szakemberek éppen ezért mondják, hogy az ápolók a teljes személyiségükkel dolgoznak.

Amit nem válthatnak fel a gépek

A társadalom öregszik, ráadásul sok fiatal külföldön építi fel az életét, az idős szülők pedig itthon maradnak és a közvetlen hozzátartozót nélkülözve a szociális hálózatba kapaszkodnak. A gondozókra, ápolókra már most is hatalmas szükség van és ez évről-évre fokozódik. Akár otthon ápolásról, akár intézményi ellátásról beszélünk, a rendszer a belátható időhorizonton biztos elhelyezkedést kínál a pályára lépőknek.

„A szociális szakmacsoportokban széles a spektrum és sok a lehetőség – mondja Szabados-Slezák Brigitta oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére. Aki örömforrásként tekint a segítésre és nem feltétlenül akar újabb képzésekkel magasabb pozíciókba kerülni, hanem ebben a munkában szeretne kiteljesedni, a szociális gondozásban meg fogja találni a segítségnyújtás élményét. A bemeneti kompetenciák lehetővé teszik, hogy egészségügyi előképzettség nélkül vágjon bele a képzésbe, aki motivációt érez hozzá. Így valóban többféle irányból érkeznek, és sokakat pont menet közben érint meg a szakma. Itt jönnek rá, mennyire az ő területük ez.”

Kiss Judit oktató, diplomás ápoló, szociálgerontológus, az Albert Schweitzer Református Szeretetotthon intézményvezető ápolója is ezt erősíti meg a saját tapasztalataival: „Többen úgy érkeznek a pályára, hogy korábban hosszú évekig irodában, vagy multinál dolgoztak és arra vágynak, hogy lássák a munkájuk értékét, megéljék az emberi kapcsolódásokat, visszajelzéseket. Szeretnének végre úgy adni, hogy rögtön érzik, mennyire fontos, amit tesznek. Ez pedig csak ember és ember között működik ilyen látható módon, ilyen intenzív élményekkel. Bizonyos munkafázisokat próbálnak már gépekkel megoldani, de ezt a kapcsolódást nem tudja pótolni a technika.”

A személyiségünkkel dolgozunk

„Mivel a betegek sokszor nem tudják pontosan kifejezni az igényeiket, sőt, gyakran a halmozottan hátrányos helyzetüknél fogva egyáltalán nem tudják szavakkal elmondani a problémáikat, hatalmas szükség van a helyzetfelismerő képességünkre – emeli ki Kiss Judit. Ezért kell a munka ellátásához biztos szakmai tudás és határozottság. Gyakran kell gyors döntést hozni és megfelelő szakembert hívni. Ehhez pedig muszáj jó megfigyelőkészséggel rendelkezni, hiszen egyrészt nem riadóztathatjuk hiába az ellátó csapat többi tagját. Másrészt viszont a túl lassú kapcsolással, vagy figyelmetlenséggel a beteg állapotát kockáztatjuk.”

A munka eredményességének pedig a jó csapatmunka az egyik kulcsa. Egy jó szakmai team, jó hangulattal hatalmas mértékben befolyásolja az általuk gondozott betegek jóllétét, mindennapi közérzetét.  Az empátia, együttműködés és türelem tehát nem csupán az ellátott személyek felé szükséges, hanem egymás felé ugyanúgy. A betegek mozgatásával járó fizikai megterhelés mellett a pszichikai nyomás is sokszor jelen van. Fokozottan igaz ez az éjszakai műszakra, amellyel nem mindenkinek a szervezete birkózik meg könnyedén. Ahogy Kiss Judit fogalmaz: „Sok türelem és tolerancia kell ahhoz, hogy minden eseten képesek legyünk kivárni, amíg a betegek elmondják, megmutatják nekünk, mit szeretnének. De ugyanez az empátia egymás felé is fontos, hiszen sok van rajtunk, mindenkinek van olykor nehezebb napja, de csakis együtt tudjuk sikeresen működtetni a folyamatokat és mindenki számára a megfelelő ellátást nyújtani. És akkor még nem is beszéltünk arról, néha milyen kreativitást igényel egy-egy feladat megoldása, amit szintén sokkal könnyebb dolog csapatban kitalálni. Ráadásul, ha a jókedvvel, humorral tesszük mindezt, azt a betegek is nagyon értékelik.”

A munka tehát bőséges eszköztárt igényel és mindennap megmutatja, mit hoz magában valaki tudásból, terhelhetőségből, emberi értékekből, kommunikációból, együttműködő készségből. Ezért is mondják a szakemberek, hogy a gondozó és ápoló a teljes személyiségével dolgozik.

Nem csupán egy beteg, hanem az ember

„Nővérként kezdve a pályafutásomat, egyre inkább azt éreztem, hogy szeretném még jobban megismerni, még komplexebben látni a betegeimet. Azokat, akikkel naponta foglalkozom. Hogy ne csupán eseteket lássak, hanem teljes valójában azt az embert, aki ott fekszik és a segítségemre szorul. Így indultam el a szociális szakterület felé – osztja meg saját motivációját Szabados-Slezák Brigitta. Így most már nem betegeket látok magam körül, hanem Sárika nénit és Pista bácsit, az egész élettörténetükkel.”

Van, aki sok évig ott él az otthonban és a munkatársak kicsit a hozzátartozójukká válnak. Kiss Judit intézményvezetőként mindennap látja, átéli ezeket a kapcsolódásokat: „A hála, a szeretet, a fontosság megélését kapjuk a hozzátartozóktól és az általunk gondozottaktól is. Még ha nem is tudják elmondani, mert nem beszélnek, akkor is éreztetik egy-egy kézmozdulattal, mosollyal, szeretetteljes pillantással. Aki sokáig itt van velünk, nagyon hozzánk nő, megszeretjük és nekünk is nagyon nehéz végül elengedni. De ez is a munkánk része: megkönnyíteni számukra az életük végső szakaszát.”

Ehhez a gondolathoz csatlakozik Szabados-Slezák Brigitta, összefoglalva szakmájuk lényegét: „Én azt gondolom, egy elhivatott szociális szakember nem is kaphat annál nagyobb elismerést, mint a hálás tekintetek, az érintés és a mosoly, amiben mindig benne van az, hogy köszönöm.”

Szabados-Slezák Brigitta

oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére

Kiss Judit

oktató, diplomás ápoló, szociálgerontológus, az Albert Schweitzer Református Szeretetotthon intézményvezető ápolója