Az ápolói szakma szeretetét igyekszünk átadni

Az egészségügyi szakterületek velejárója az élethosszig tartó tanulás. Ideális esetben a pályára lépők azért jönnek, mert szeretik az embereket, szeretnének a betegeken segíteni és természetesnek veszik az ezzel járó folyamatos tanulást. Fejlődnek az eszközök, módszerek, eljárások – ezekkel mindig lépést kell tartani. Ami viszont még fontosabb: megtanulni, hogy nem átélni kell a beteg érzéseit, hanem odafigyelni, megérteni, elfogadni, és úgy beszélni hozzá, hogy az valóban neki szóljon.

Még egy lépés előre

„Ez számunkra nem szakma, hanem hivatás” – foglalta össze a pálya lényegét Kell, hogy időt adjunk a betegeknekcímű írásunkban Takács Nándorné Andrea oktató, az Uzsoki utcai Kórház – Urológiai sebészet osztályos nővére. Az OKJ 55 ápoló képzésre felkészítő Gyakorló ápolói képzés jó alapozónak számít a szakmában, nagyobb önállóságot ad, mint a segédápolói végzettség és aki itt eldönti, hogy ez az ő hivatása, a ráképzéssel egyenes úton haladhat az ápolói képesítés felé.

Bemeneti feltételként az érettségi bizonyítvány és a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolást kell benyújtani. A gyakorló ápolói képzés 24 hónap, vagyis két tanév, az oktatások pedig minden héten, szombati napokon zajlanak 8:00 és 18:00 óra között. A tanulmányi időre a Pannon Kincstár diákigazolványt is biztosít.

Az oktató is élethosszig tanul

Ahhoz, hogy a gyakorló ápolók biztos elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek, az órai anyagok mellett az otthoni hozzátanulásra és a gyakorlóhelyeken megélt tapasztalatokra egyaránt szükség van. Az alapok fontosságára hívja fel a figyelmet Oroszi Zsuzsanna oktató, a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense: „Ami mindennek a lényege, hogy az anatómiával és az élettannal megágyazzunk a szakmai tudásnak. Mi oktatók mindent megteszünk, hogy átadjuk, amire szükségük lesz. Az elérhetőségeinket is megkapják, hogy szólhassanak, kérdezhessenek, ha szükségük van plusz információra, vagy ha valamiben nem biztosak. Arra bátorítjuk őket, hogy forduljanak hozzánk és segítünk. Ezzel együtt, már az első pillanattól, az ismerkedéstől kezdve arra készítem fel a tanulókat, hogy tegyék bele a szükséges energiát, tanulják meg, ami az órán elhangzik és olvassanak, tanuljanak hozzá. Az élethosszig tartó tanulás az egészségügyi szakmák velejárója és ez már itt elindul. Ilyenkor persze azt is elmondom nekik, hogy én még negyven év után is tanulok, és nemcsak a szakma újdonságairól, hanem tanulok tőlük egy oktatási napon, vagy egy vizsga során. Éppen ez az egyik nagy mozgató erő a pályánkon, hogy mindig nyitottak maradjunk és képesek legyünk új dolgokat befogadni.”

Takács Andrea is az alaptantárgyak elsajátítását tartja a képzés első nagy mérföldkövének: „Az anatómia, a betegmegfigyelés, az ápolási beavatkozások ismerete nélkül nem tudunk továbbmenni. Feltétlenül fontos, hogy lássák, értsék, hogyan működik az emberi test és én gyűröm is velük minden oktatási eszközzel– képanyagokkal, videóval, vagy a jól bevált Samuval, a csontvázzal. Később mindig ehhez a tudáshoz nyúlunk vissza. Látni kell az összefüggéseket, hogy következtetéseket tudjunk levonni. Hiszek abban, hogy a vizuálisan megjelenített információ jobban megmarad, ezért rengeteget rajzolok nekik, és adok is ilyen feladatokat, hogy biztosan minden rögzüljön.”

Megtorpanások után újabb lendület

A tananyag tehát kiadós, és a gyakorlatok során az „éles bevetés” is hoz néha megtorpanásokat még a legelszántabb tanulóknál is. „Mindenki jön egy elhatározással. Általában azt hozzák magukban, hogy szeretik az embereket, szeretnék megtanulni a szakmát és segíteni másokon. Az ország legtávolabbi szegleteiből is hajlandók ezért eljönni a képzésre” – meséli Oroszi Zsuzsanna. „Aztán néha elbizonytalanodnak, mert megviseli őket, amit látnak: a fizikai fájdalom, a betegségek tünetei. Az elején természetes, hogy magukra veszik. Ezzel mindenki így van, aki segítő szakmát választ. Igyekszem átlendíteni őket és megtanítani, hogy nem azt kell átélni és átvenni, amit a beteg érez. Figyelünk rá, megértjük, hogy mi a problémája, elfogadjuk a panaszait és eszerint segítünk. Borzasztóan fontos ez, hiszen, ha minden beteg baját magunkra vesszük, rekordgyorsan kiégünk a munkában. Az értő figyelem mellett a másik fontos készség a kommunikáció. Ha meghallgattuk a beteg panaszait, úgy kell reagálnunk, hogy amit mondunk, az valóban neki szóljon. Ez egy nagyon összetett és nagyon szép folyamat. Ha jól csináljuk, elindul az együttműködés a pácienssel és ez hatalmas motivációt ad a mindennapi munkában.”

„Amikor az elméleti anyag már kezdi elborítani őket, mindig felvillanyozza a csapatot, ha konkrét esetekről mesélek” – osztja meg tapasztalatait Takács Andrea. „Az is nagyon ösztönző, ha olyan csoporttársuk hoz be történetet, aki már dolgozik az egészségügyben. A képzés alapozó szakaszában újra és újra lendületet ad, ha ilyen módon közelebb hozom a szakmát, és mindig hozzáteszem, hogy hamarosan ők is használni fogják ezt a sok információt. Amikor beviszem a tanulókat a demonstrációs terembe, aztán főleg amikor a kórházba jönnek velem és ott adok feladatokat, azt már nagyon élvezik és rettentően inspirálja őket.”

Gyakorlat teszi

Az ok-okozati összefüggések úgy kerülnek a helyükre, ha a valóságban is megtapasztalják. „A betegek megfigyelésével kapcsolatos tananyag akkor nyer igazi értelmet, amikor szó szerint testközelben élik meg a tanultakat” – mondja Takács Andrea. „Ott értik meg igazán, hogy miért fontos az odafigyelés, hiszen addig is foglalkoznunk kell a beteggel, amíg az orvos odaér. Tudniuk kell például, hogy milyen esetekben nem lehet fájdalmat csillapítani addig, amíg nem vizsgálta meg szakember a pácienst; milyen következményei lehetnek, ha csökkentjük a fájdalomérzetet és emiatt nem úgy reagál a nyomásra, tapintásra. Ha úgymond „élesben” beszéljük át ezeket a helyzeteket, sokkal gyorsabban megértik, hogy gyakorló ápolóként miben van szerepük és felelősségük.”

„A gyakorlatban megélt helyzetek után már könnyebben hozzá tudjuk építeni a további ismereteket a meglévőkhöz” – teszi hozzá Oroszi Zsuzsanna. „A záróvizsgára is együtt készülünk fel. Amikor a tételsort végigvesszük, a tapasztalataikat felelevenítve és a leírtakkal összekapcsolva élővé válik a tudás.”

„Mit fogunk csinálni ezután szombatonként?”

A képzésen összeszokott csoportok nehezen engedik el a közös napokat és megtalálják a módját a további kapcsolattartásnak. „Minden csoportban megtapasztalom ezt a dinamikát” – mondja Oroszi Zsuzsanna. „Segítik egymást már a tételek felosztásánál, kidolgozásánál, aztán együtt tanulnak és később is nyomon követik a csoporttagok szakmai életét. Ahogy egymást támogatják, abból mindig látom, kik azok, akik igazán akarják ezt a pályát. És érzem az olyan mondatokból, mint például a „Mit fogunk csinálni a vizsga után szombatonként?”, vagy abból, amikor búcsúzóul azt köszönik meg, hogy megtanítottam őket a szakma szeretetére.”

Az oktatók néha egészen váratlan visszajelzéseket is kapnak a tanulóktól. Takács Andrea az egyik kedves emlékét osztotta meg velünk: „Egy diákom megkeresett a kórházban. Én dolgoztam, ő gyakorlaton volt, és nagyon szeretett volna nekem elmondani valamit. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz az, mire legnagyobb meglepetésemre ezt mondta: „Tanárnő, én nagyon megszerettem az anatómiát!”

Oroszi Zsuzsanna

diplomás ápoló,
a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense

Takács Andrea

diplomás ápoló,
az Uzsoki utcai Kórház Urológiai sebészeti osztály leköszönő főnővére, osztályos nővér