Az ápolás legnagyobb díjai: a folyamatos fejlődés és a hálás tekintetek

Az egészségügy területén az egyik legszebb hivatás, ugyanakkor az egyik legnehezebb is. Emberileg, érzelmileg, fizikailag is sok kihívást rejt. A pályán sok éve dolgozók történeteiben mégsem az akadályok az elsődlegesek, hanem a betegek hálája, amellyel még sok idő elteltével is újra meg újra találkoznak. Ezt a gondoskodást, előítéletektől mentes törődést az tudja igazán adni, akiben megvan a segíteni akarás és a motiváció.

A segítő kéz büszkesége

Betegként vagy aggódó családtagként mindannyian találkoztunk már azzal az érzéssel, amikor egy kiszolgáltatott helyzetben más kezébe helyezzük azokat a dolgokat, amelyeket egyébként megoldunk. Amikor egy idegen kéz segítségét kérjük, az ő támogatásán múlik saját hogylétünk, vagy szerettünk biztonsága, komfortérzete. Ebben a nehéz helyzetben nem mindegy, ki az, akihez fordulni tudunk. Megkapjuk-e azt a törődést, odafigyelést, megnyugtató szavakat, amelyek ugyanúgy nélkülözhetetlenek a gyógyuláshoz, jobb közérzethez, mint a kezelések és gyógyszerek.

Az ápolók azok, akik a kórházi, egyéb intézményi kezelések alatt folyamatosan jelen vannak az életünkben. A munkájuk egy részét látjuk, megtapasztaljuk. De mi minden van még a napi listájukon a segítő kéz nyújtása mellett?

Az ápoló az egészségügyi ellátórendszer területein végzi munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve. Aktív részese a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatoknak. Az ellátó csapat tagjaként szervezi, koordinálja, ellenőrzi az ápolási tevékenységet. Elméleti ismeretei és gyakorlati készségei segítik abban, hogy képes legyen a beteg szükségleteinek megfelelő ápolási, gondozási szolgáltatást nyújtani. Kompetencia szintjének megfelelően ellátja a szakorvosi beavatkozásokhoz kapcsolódó ápolói tevékenységeket. Emellett egészségügyi dokumentációt vezet az aktuális jogi és minőségirányítási szabályozások szerint.

„Szép, emberi, izgalmas hivatás, amely lelkileg, érzelmileg, erkölcsileg komoly kihívást jelent, ugyanakkor vele jár a más emberek támogatása felett érzett büszkeség – mondja Balázs Katalin oktató, diplomás ápoló, az „Egységes ápolási eszközpark” kiemelt projekt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szakmai vezetője. A szakterületek skáláján széles körből választhatunk saját szakmai irányvonalat. Ezt mindenki a személyiségének megfelelően célozhatja be. A gyakorlati területeken szerzett tapasztalatok sokat segítenek az egyéni döntés meghozatalában. Az egészségügy innovatív fejlődése és a mindennapi ápolási feladatok pedig eleve magukban hordozzák a folyamatos, egész életen át tartó tanulást, fejlődést.”

Hajtóerő: a tanulási vágy

A korábban nem tapasztalt helyzetek, esetek kezeléséhez, a betegellátáshoz használt eszközök alkalmazásához, az új módszerek elsajátításához valóban nagy szükség van a saját szakmai tudás rendszeres és tudatos fejlesztésére. A beteg állapotváltozásának észlelése és értelmezése, a sürgősségi esetek, vészhelyzetek felismerése, a gyors intézkedés életmentő lehet, és sok múlik az ápoló felkészültségén, rátermettségén. „A mi életünk egy hosszú tanulás – emeli ki Szántayné Lehoczky Éva szakoktató, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Gastroenterológiai osztályának főnővére,a SOTE Neurológiai Klinika és az Intenzív osztály munkatársa – Az marad meg a pályán, akiben ott van a tanulás iránti vágy és hajtja előre a mindennapokban.”

Az önfejlesztés kulcsfontosságú szerepét erősíti meg Balázs Katalin is: „A tanulás kétségkívül időt vesz el a családtól és a szabadidőből, hiszen felnőttként, munka mellett végzik. A tudás megszerzése azonban alapvető feltétel, nem hagyhatjuk, hogy enélkül kerüljenek ápolók a rendszerbe. Fontos, hogy már a gyakorlati helyszíneken foglalkozzanak a tanulókkal, erősítsék a hivatástudatot, szerettessék meg azt a szakterületet, amihez vonzódni kezdenek.”

Az út tehát hosszú és gyakran már az indulás is tartogat meglepetéseket. „A tanuló ápolók számára az első nagy kihívás: meglátni a beteget – emeli ki Szántayné Lehoczky Éva. Előfordul, hogy valakiben az ápoláshoz romantikus fantáziaképek kapcsolódnak és a gyakorlaton szembesül a valódi emberi helyzetekkel, fájdalmakkal. Nem mindenki alkalmas arra, hogy a mindennapi gondozással járó testi-lelki terhet viselje és jó, ha ezzel idejében tisztába jövünk. Éppen ezért vagyok az őszinteség híve. Hibát követnék el, ha idillt festenék a tanulóimnak. A szakmámban és oktatóként is azt tapasztalom, ha már az elejétől fogva a tények mentén haladunk, sokkal jobban élik meg a kihívásokat. Mert ez egy felemelő és szép szakma, de testileg, lelkileg és fizikailag is nehéz.”

Kapocs a beteg, a hozzátartozók és a szakmai csapat között

Az ápoló mindennapi munkájának természetes része, hogy a gondozási feladatok közben beszélget a betegekkel, válaszol a kérdéseikre, megnyugtatja őket és segít oldani a kiszolgáltatott helyzetükkel járó szorongást, félelmet. Emellett rendszeresen kommunikál a hozzátartozókkal és egyeztet, együttműködik a teljes ellátó csapat tagjaival is. Az egészségnevelő és egészségfejlesztő tevékenységéhez hozzátartozik, hogy segítse a beteget és családját az önellátó képesség lehető legmagasabb fokának elérésében, felkészítse őket a hazatérés utáni tennivalókra. Ellátja őket az egészségmegőrzéshez, szükség esetén az életmódváltáshoz kapcsolódó információkkal.

A szakmai tudása mellett tehát egyéb kompetenciákra is nagy szüksége van. Ahogy Balázs Katalin mondja: „Aki empatikus, megfelelően motivált és szeretne segíteni, csak annak szabad ezt a hivatást választania. Csak az tud adni, akinek van miből.”

És nem lehet elégszer elmondani, mekkora szükség van ilyen emberekre. „Mindennap halljuk, megéljük, a szakmában és magánemberként is, hogy kevés ápoló van a rendszerben, főleg a kórházakban. Hiányszakma vagyunk és hatalmas szükség lenne még több kézre” – hangsúlyozza Szántayné Lehoczki Éva.

Mint oktatóink, úgy sokan mások is, akik a pályán maradtak, a nehézségekkel szemben a mindennapokban megélt rengeteg pozitív érzésre emelik a hangsúlyt a történeteikben. Balázs Katalin ezzel ösztönzi a tanulóit és azokat, akik a pályaválasztási döntésük meghozatala előtt hozzá fordulnak: „Én elmondhatom, hogy büszke vagyok a hivatásomra: hogy segíthetek, hogy gondoskodhatok, hogy tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezem. Ez nagyon jó érzés. Mindemellett rendkívül motiváló a tekintetekben megjelenő hála és öröm – akár betegről, akár hallgatóról van szó.”

Balázs Katalin

oktató, diplomás ápoló,
az „Egységes ápolási eszközpark” kiemelt projekt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szakmai vezetője

Szántayné Lehoczky Éva

szakoktató,
Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Gastroenterológiai osztályának főnővére, a SOTE Neurológiai Klinika és az Intenzív osztály munkatársa