A figyelem és a törődés szinte fél gyógyulást ad

Ahogy felgyorsult a világ körülöttünk, egyre nehezebb megállni egy pillanatra. Pedig sokan vannak, akiknek nem erről a pörgésről szólnak a mindennapok. Idősek, betegek, akik számára sokkal lassabban telik az idő és arra vágynak a legjobban, hogy valaki megfogja a kezüket és meghallgassa őket. A szociális gondozásban rengeteg a tennivaló és nagy szükség van azokra, akinek a segítségnyújtás természetes ösztön és szívből jön.

Egy kéz, hogy megfogjuk, ha kell

A szociális szakterületekről már most is sok kéz hiányzik és ez egyre inkább így lesz, ahogy társadalom öregszik. A65 év fölöttiek száma már most is több mint 600 millióra tehető világszerte, ami a teljes népesség 8%-át jelenti. Az ENSZ előrejelzései szerint pedig 2050-ben már 1,5 milliárd 65 év fölötti ember lesz a világon. A fejlett országokban – így Magyarországon is – nagyságrendileg az emberek harmada ebbe a korosztályba fog tartozni. Ezzel együtt a várható élettartam is növekszik, így az időskori életszakasz is hosszabbra nyúlik.

A családtagok viszont egyre kevésbé tudják kivenni a részüket a nagyszülők ellátásából, gondozásából az aktív munka mellett. Ráadásul egyre gyakoribb jelenség, hogy a jobb munkalehetőségért messzebb, nem ritkán külföldre költöző fiatalok távollétében az idős hozzátartozók számára nincs kéznél olyan családtag, akitől probléma esetén gyors segítséget kaphatnak.

„Akár intézményi szinten, akár az otthon történő gondozásban, a lehetőségek tárháza egyre szélesebb” – mondja Juhászné Csuka Csilla oktató, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője. „Aki érzi magában, hogy szeret emberekkel foglalkozni, ösztönösen segít, ha kell, és nagyfokú empátiával rendelkezik, a szociális szakmában el fog tudni helyezkedni.”

Ugyanígy látja a szakterület lehetőségeit Szabados-Slezák Brigitta oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére is: „Széles a skála, ahol megtalálhatják az elképzeléseiknek leginkább megfelelő munkát a tanulóink. Sokan a családi érintettségük miatt vágnak bele a képzésbe, sokan a segíteni vágyást szeretnék tettekre váltani, vagy sok évnyi irodai munka után emberekkel dolgozni és támogatni őket. Közös bennük, hogy adni szeretnének és látni azt, hogy a segítségüknek értelme van. Ez pedig nagy kincs, mert hatalmas szükség van gondozókra, ápolókra, és a legjobb, ha ehhez a motiváció ösztönösen, szívből jön.”

Otthon a szakmában

Bár az ápoláshoz sokszor idilli képek kapcsolódnak, a jócselekedet szépsége mellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy komoly felelősséggel járó szakmáról beszélünk. Ezt hangsúlyozzák a szakterületen dolgozó oktatók is. „Fizikailag és lelkileg is sokszor embert próbáló munka – mondja Juhászné Csuka Csilla -, amelynek a mindennapi ellátása széleskörű szakmai ismereteket kíván. A szociális szakember időnként ápoló, szociális munkás, kicsit pszichológus, jogász, időnként a fizikai erejével dolgozó munkás, és persze egy kicsit Teréz anya, vagyis sokféle oldalunkra szükség van. Ehhez mérten a képzés is sokféle szakterületről áll össze. Akkor értik meg igazán a tanulók, hogy miért járjuk körül a szakmát ennyi oldalról, amikor kimennek gyakorlatra, és olyankor sorra visszajelzik, hogy igen, tényleg nagyon összetett a feladatkör. Sokféle szegmensből kell összegyűjtenünk a saját eszköztárunkat, hogy minden helyzetben feltaláljuk magunkat, segítő szakemberek tudjunk maradni.”

A szakgondozók a tanulásból, gyakorlatból, munkából már olyan készletet hoznak magukkal, amellyel magasabb kategóriában is elhelyezkedhetnek a pályán. „Az elmélyültebb ismeretekkel, sokrétű tudással és a gyakorlatban megszerzett tapasztalatokkal felvértezve bátran indulhatnak intézmények középvezetői pozícióiért” – biztatja a szakmai karrierjüket tervező szakembereket Szabados-Slezák Brigitta. „Én azt tapasztalom, hogy akit menet közben megérint a szakma, és rájön, mennyire otthon van ezen a területen, ott nem kérdés, hogy akar-e fejlődni. Magától értetődő módon szívja magába a tudást, végzi a feladatokat és szépen megy előre a pályáján.”

A kérdezés és hallgatás tudománya

Aki idős emberek között tölti a napjait, hihetetlen történetekkel, egészen elképesztő életutakkal találkozik. Ehhez viszont meg kell fogni a kezüket és megteremteni azt a közeget, amely megnyitja a lelket és utat enged a beszélgetésnek. „Ma már nagyon nehéz megállni egy pillanatra. Pedig az idős embereknek, betegeknek az idő nagyon lassan telik és az a legnagyobb ajándék, ha leülünk melléjük és meghallgatjuk őket. Azt látjuk, hogy egy tartalmas beszélgetés szinte fél gyógyulást ad nekik, hiszen figyelmet, meghallgatás, megértést tapasztalnak, ők pedig nagyon szívesen mesélnek.” – osztja meg tapasztalatait Juhászné Csuka Csilla. „Ezért szoktam mondani a tanulóimnak, hogy kérdezni és hallgatni is meg kell tanulni. A kérdések megnyitnak, a hallgatás megértet. Az értő hallgatás egyrészt ajándék a betegek, idősek számára, másrészt mi is mindig tanulunk, tapasztalunk közben valami újat.”

A segítség végigkísér

Az emberi kapcsolatokban mindig benne van az elengedés is, amire nehéz felkészülni, még akkor is, ha a tudjuk, hogy a munka része. „Az a törekvés vitt a szociális szakterület felé, hogy minél jobban megismerjem a betegeimet. Hogy ne csupán kezelendő esetekkel dolgozzak, hanem az adott embert lássam magam előtt, a saját történetével. Az igazi emberi kapcsolatok adják a munkánk egyik legfőbb értékét, mert mindent megteszünk azért, hogy megismerjük azokat, akikkel dolgozunk, és mi is megmutatjuk a teljes személyiségünket, beletesszük a teljes lelkünket. Ez megkönnyíti és nagyon tartalmassá teszi a mindennapokat, de kétségkívül meg tudja nehezíteni az elengedést” – tárja fel a munkájuk lényegi pontjait Szabados-Slezák Brigitta.

Ezt megerősítve kapcsolódik a kettős megélések gondolatához Juhászné Csuka Csilla is: „A szakmánk velejárója, hogy bírnunk kell a lelki megterhelést, akár kitörő örömről, akár mély szomorúságról van szó. A szociális szakember az elméleti és a gyakorlati tudásán túl, a saját személyiségével dolgozik. A stabil, kiegyensúlyozott személyiség, a belső egyensúly megtartása nagyon fontos a professzionális munkavégzéshez. Ez hozzásegít ahhoz, hogy a frusztrációt, csalódást is meg tudjuk élni, amikor már nem tudunk segíteni valakin és el kell engednünk. Ilyenkor is tudatosítani kell magunkban, hogy ez egy fontos munka, amelynek a velejárója, hogy elkísérjük az embereket az útjuk, földi létük végéig. Azzal biztatom a tanulókat, amikor a nehéz pillanatokról beszélgetünk, hogy mi, szociális szakemberek a munkánk révén olyan pluszt tudunk adni másoknak, amit csak igen kevesen a saját szakmájukban. Erre legyünk nagyon büszkék!”

Szabados-Slezák Brigitta

oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére

Juhászné Csuka Csilla

oktató, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője